Tibet tartományon kívül, de tibetiek tüntettek csütörtök este két letartóztatott szerzetes kiszabadításáért. A rendőrök a tömegbe lőttek, egy emberjogi szervezet szerint nyolc embert megöltek.
Újabb halálos rendőrségi fellépésről érkezett hír Kínából. Ezúttal is tibeti nemzetiségűek tüntettek, de a demonstráció nem az ötvenes években elfoglalt Tibet tartományban, hanem az azzal határos kínai Szecsuánban történt. A lövéseket Kína elismerte, ám a halálos áldozatokról csak egy londoni központú tibeti szervezet számolt be.
Csütörtök este több száz tibeti vonult fel egy szecsuáni városban. A civilek és szerzetesek két szerzetes kiszabadítását követelték. Őket azért tartóztatták le, mert volt náluk egy dalai lámát ábrázoló kép.
A hivatalos kínai álláspont szerint a tömeg bántalmazott egy kínai tisztségviselőt. Figyelmezető lövéseket adtak le, hogy megfékezzék az erőszakot.
Ezzel szemben a Kampány a Szabad Tibetért nevű civil szervezet helyi szemtanúkra hivatkozva azt mondta, hogy a rendőrök váratlanul nyitottak tüzet az emberekre. Az emberekkel a városháza előtt elhitették, hogy teljesítik követeléseiket, ezért elvonultak. Kiderült azonban, hogy mégse engedték el a szerzeteseket. Ekkor az emberek visszafordultak, de egy úttorlasznál rendőrsorfalba ütköztek. A kínai rendőrök lőni kezdtek és nyolc embert megöltek. A halottak között három nő és egy szerzetes is van.
Március közepén kezdődtek a tüntetések Tibet fővárosában, egy Kína-ellenes felkelés évfordulóján. A kínai hatóságok brutálisan felléptek a fegyvertelen tömeggel szemben és már százakat tartóztattak le. A tüntetések átterjedtek néhány tibetiek lakta szecsuáni városra is. A kínai hatóságok tagadják, hogy bárkit megöltek volna, szerintük randalírozás közben halt meg néhány ember az elmúlt hetekben. Tibeti források viszont több mint száz lemészárolt emberről számoltak be.
Laci 2008.04.06. 10:57:41
Használd légyszíves a tüntetés, tiltakozás, felkelés szavakat a zavargások helyett. Elég baj, hogy a "korrekt" média már elterjesztette ezt a szót, de alapvetően negatív jelentésű. Gondolom nem ezt akartad kifejezni a cikk megjelentetésével.
Köszi,
Laci
buherator · http://buhera.blog.hu 2008.04.06. 11:08:32
dupi 2008.04.08. 16:49:19
buherator · http://buhera.blog.hu 2008.04.08. 21:56:44
dupi 2008.04.09. 08:45:41
buherator · http://buhera.blog.hu 2008.04.09. 09:03:19
Ezt olvastam éppen, jó poszt:
killtheradical.blog.hu/2008/04/08/tibet_langja_masodik_nekifutas
Bár az erőszakellenességgel ebben az esetben azért nem tudok maradéktalanul egyetérteni, mert ha nem lett volna a balhé a láng körül, akkor valószínűleg már rég nem hallanánk Tibetről...
dupi 2008.04.09. 11:43:18
a gondom a kampány-jellegű hype-pal van, általában a természetvédőknél van ilyen, de ez a tibet-ügy is kezd hasonló lenni. nem is olyan rég történt ennél durvább dolog (koszovó), azt kábé leszarta mindenki. szóval nem ezzel az írással van bajom, hanem a hú, gonosz kínaiak, hú, szegény tibetiek, hú, bojkottálni/elvenni az olimpiát, hú, etcetera.
és valóban azért szóltam csak hozzá, mert sok napon át ezzel fogadott blogod. és demokratikus kínát minél előbb persze, de erős a gyanúm, hogy maga a demokrácia európán és ameriká(ko)n kívül sehol sem fog még egy ideig funkcionálni :(
szori a hosszú offért, és hajrá a bloggal, jó :)