A hamarosan kezdődő pekingi Olimpián a szervezők gondoskodtak róla, hogy a világ legfelkészültebb sportolóin és legrátermetteb vegyészein kívül az információ szabadságát hagyományosan nagyra tartó hackereket is nemes kihívás elé állítsák.
Mint azt bizonyára tudjátok, Kína az Olimpia idején is zárva tartja az országba érkező információt a totalitárius állam kedve szerint megszűrő Nagy Tűzfalat, valamint a külföldi szállodák számítógépeire is feltelepíttette a vendégek internetes kommunikációját lehallgató állami kémszoftvert. Szerencsére azonban a kilátogató, esetleg az ázsiai országban élő tudósítóknak, aktivistáknak és bloggereknek nem kell fél órán belül futni a 10.000 métert ahhoz, hogy sikerrel célba érjenek:
Egy Kínában élő fotóriporter, Zach Hoing - odakinnt egyébként nem elérhető - blogjában első kézből nyújt tájékoztatást azoknak, akik a net szabadságát a modern kommunizmus árnyékában is élvezni akarják. Útmutatásának talán leglényegesebb eleme, hogy elutazásunk előtt készüljünk fel az útra: konfiguráljunk VPN kapcsolatot egy kinntről elérhető szerveren (vagy akár routeren), melyen keresztül aztán szabadon elérhetünk amit csak szeretnénk anélkül, hogy kíváncsi szemektől és fülektől kellene tartanunk.
A Chaos Computer Club és a FoeBuD speciális TOR szoftvert tartalmazó USB kulcsokat kínál, melyek segítségével ugyan elég lassú, de garantáltan anonim kapcsolat építhető ki a Nagy Tűzfel mögül, feltéve, hogy a belépési pont nincs tiltott tartományban, és a kilépési pontokkal is vigyázni kell!. A CCC ezen kívül proxy-beállítási tippekkel is segíti a Kínába igyekvőket, bár egy ilyen átjáró használata ugyan hozzáférést enged a megszűrt tartalmakhoz, de a lehallgatás ellen nem véd!
A kínai cenzoroknak tehát még sok kutyát spenótot kell enni ahhoz, hogy az Internet által biztosított információszabadságot a saját tetszésüknek megfelelően korlátozhassák. Ha valakit esetleg további részletek érdekelnek a Nagy Tűzfal átlépésével kapcsolatban, az nyugodtan keressen meg :)
mbazs 2008.08.04. 20:55:53
dw1 · http://bpcity.hu 2008.08.04. 20:56:30
www.websitepulse.com/help/testtools.china-test.html
Ismul 2008.08.04. 20:58:24
Arról nem is beszélve hogy nálunk is telepítve vannak kémszoftverek/hardverek minden szolgáltatóhoz, már elég régen.
Ugyan elvileg csak bírósági végzéssel lehet lehallgatni, de mindenki tudja hogy csak addig vagyunk jogállam, amíg valamelyik fejes érdeke az ellenkezőjét nem kívánja.
buherator · http://buhera.blog.hu 2008.08.04. 21:08:36
Természetesen itthon is telepítve vannak a lehallgatásra alkalmas eszközök, de itthon ritkábban kerülsz börtönbe pl. blogolásért...
blügy-blügy 2008.08.04. 21:31:37
xy 2008.08.04. 22:09:03
Grétsy László Tanár Úr 2008.08.04. 22:16:18
Vérnűsző Barom 2008.08.04. 23:14:50
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.04. 23:54:30
vagy nézik, hogy ki vpn-el, proxy-zik, és fogják a kábelt, felgöngyölítik a hotelig, és kitessékelnek?
vagy mi van, ha satelitezel? föléd tartják az ólomernyőt?
Szumi 2008.08.05. 06:39:07
Hol is vagyon nagyobb diktatúra?
Brindizi 2008.08.05. 07:55:40
mafe 2008.08.05. 08:11:48
.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.08.05. 08:22:23
Persze az utóbbi 4 az előbbi 2 éve volt. Azóta biztosan megnyitották a korlátozást :DDD
buherator · http://buhera.blog.hu 2008.08.05. 08:59:18
@Vérnűsző Barom
Mi nem lenne hülyeség? Az, hogy blogolásért börtön járjon? Mert akkor nem egyezik a véleményünk.
@Szumi
Attól, hogy az USA-ban szívóznak (erről is akarok írni hamarosan), még nem lesz jobb kínai rendszer. Az pedig, hogy téged nem cseszegetnek, még nem jelenti azt, hogy mást sem.
@Brindizi
Azért ahhoz, hogy megállapítsd, hogy egy oldal angol nyelvű-e, kell némi számítási kapaciáts. Meg mi van pl. ha bescannelek egy Kínát bíráló angol nyelvű szöveget, amit kirakok ide a blog.hu-ra? A.nd w.hat i.f I w.rite i.n e.nglish l.ike t.his?
naivmanó 2008.08.05. 09:05:20
ja, és hogy mikor megyek én kínába.....
mongyő (törölt) 2008.08.05. 09:07:41
RnYk 2008.08.05. 09:13:08
anon.inf.tu-dresden.de/index_en.html
Szerintem ez tudná a dolgát...
synapse · http://google.com 2008.08.06. 12:18:35