Mivel egyébként is volt kérés, meg persze mivel egész Amerika választási lázban ég, következzen egy kis összefoglaló, vagy inkább ízelítő a kint már csatasorba állított, és Európa egyes országaiban is bevezetni kívánt szavazógépekről.
Nos, a helyzet nem kifejezetten rózsás, már ahogy ez a relatíve friss technológiai újítások esetében általában lenni szokott. Temérdek hír látott napvilágot különböző érthetetlenebbnél érthetetlenebb hibákról: a gépek néhány szavazatot nem számoltak, vagy éppen duplán számoltak sőt, néhányszor a szavazatok számának növelése helyett csökkentették azt. Rengeteg probléma adódott az eszközök egyszerű pontatlanságából: az optikai felismerőrendszerek, érintőképernyők hibáiból. Ráadásul sok esetben nem történik papír alapú logolás, ezért képtelenség nyomokövetni, hogy melyik szavazat veszett el, vagy éppen került hibásan a rendszerbe.
De nem csak véletlen hibáról lehet szó: kísérletek szemléltették, hogy egyes modellek memóriái egy percen belül kicserélhetők...
...mások pedig egy egyszerű minibár kulccsal kinyitható.
Egy speciális USB kulcs kicserélésvel pedig a következő videókon látható modell firmware-e egyszerűen kicserélhető volt, a többszöri hitelességvizsgálat ellenére is, egy kis social engineering segítségével pedig még a különösen figyelmes szavazók paranoiáiát is jó eséllyel sikerült volna elaltatni:
Persze nem csak az egyes készülékek egyedi hibáitól kell tartani, ügyelni kell a kívülről jövő, direkt támadásokra is, ami egy ilyen hihetelenül érzékeny megoldás esetében nehezebb mint hinnénk. Ohiot például élesen bírálták, amiért szavazógépeire antivírus szoftvert telepített, a problémát jól illusztrálja a következő kis XKCD képregény:
A párbeszéd nagyjából így hangzik:
- Várj! 'Antivírus szoftver a szavazógépeken?' - Valamit rosszul csináltok.
- Miért? A biztonság jó dolog, nem?
-Persze, de... Képzeld el, hogy szülői értekezleten vagy, és a tanár biztosít téged, hogy tanítás közben mindig óvszert visel.
- Ó, Tulajdonképpen ez jobb mint az alternatív eset...
- Mégis nyilvánvaló, hogy valaki igen rosszul végzi a munkáját.
A hibák nagy részét persze az évek folyamán javították. A HackADay szerint jelenleg az egyik legnagyobb problémát a "szavazatfordulás" jelenti, mely során a tisztán demokrata illetve republikánus jelöltekre leadott szavazatok éppen az ellenfél táborát gyarapítják a gép hibája miatt. Erre látható példa az alábbi videón:
A szakértők a "straight ticketek" mellőzését javasolják. Az ilyen voksokknál az ember "egy gombnyomással" szavazhat az összes helyre, mindenhova a szívéhez közel álló tábor emberét ültetve.
A hibamentes szavazó eszköz minden bizonnyal illúzió, azonban olyan helyzetekben, amikor egy több tízezres város eredménye akár néhány száz szavazaton is eldőlhet, a hibafaktort igen nehéz a megkívánt szint alatt tartani. Én személy szerint még várnék a tengeren túli példa átvételével.
Akit részletesebben érdekel a téma, annak Bruce Schneier idevágó bejegyzéseit tudom ajánlani - bőséges anyag.
2008.11.04. 21:37:43
agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.11.04. 21:44:10
Papírcetlin is meg kell minden szavazatnak lennie.
budapesti · http://www.iwanttovotetoo.com 2008.11.04. 21:58:03
Kodomo 2008.11.05. 10:21:22
Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2008.11.05. 19:56:13
Ez az antivírus karikatúra király :-D
Jó látni, hogy feltalálták a logikai NOT végrehajtására képes eszközt... Kiváncsi lennék, mennyire tisztán megy ott az ilyen szavazó masinák tendereztetése. Bár illúzióim persze nincsenek ;-)