Tegnap hirtelen felindulástól vezérelve néhányan a #hohh-ról úgy döntöttünk, hogy benevezünk a CCC idei Capture the Flag játékára. A verseny során minden csapatnak be kellett üzemelnie egy virtuális gépet egy egységesen összeállított konfigurációból kiindulva, valamint meghatározott szolgáltatásokat üzemeltetve. A szolgáltatások egyikét magának a csapatnak kellett megvalósítania egy specifikáció alapján. Az így elkészült "vulnboxot" egy erre a célra létrehozott hálóba kellett beállítani, ahol a többi csapat, valamint maguk a szervezők is folyamatos támadásoknak illetve funkcionális teszteknek tehették ki a virtuális gépeket.
Toprongyos csapatunknak, bár a kihívás mindannyiunkat váratlanul ért, azért sikerült kimászni a sereghajtók mezőnyéből, és elég tapasztalatot gyűjtöttünk ahhoz, hogy jövőre versenyre kelhessünk akár az idei bajnokokkal, a Wii és iPhone hackerek egyesített erejét felvonultató WiiPhoniesal is, akik (OMFG!) 100%-osan teljesítették a játék összes feladatát. Gratulálunk nekik!