A Linux felhasználóknak nem lehet újdonság, hogy Flash-t futtatni alternatív operációs rendszeren nem nagy öröm: a lejátszó alapból instabil, a windowsos verziók alapján valószínűleg csúnyán sérülékeny, a különböző megerősítő megoldások belövése finoman szólva nem kényelmes, és akkor még nem beszéltünk a tonnányi Flash hírdetés blokkolásának kérdéséről. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy az Adobe bejelentette: nem fogja tovább támogatni az önálló Flash lejátszót Linuxon, helyette a Google-el közösen integrálják a lejátszót a Chrome böngészőbe a Pepper API-n keresztül.

Az együttműködés eredménye a Chrome 20-as stabil verziójával vált elérhetővé a felhasználók szélesebb rétegei számára, a kiadás pedig több kedvező biztonsági újítást is hozott:

A legfontosabb ezek közül, hogy a Flash lejátszó ezen túl a Chrome renderer folyamataiéval megegyező sandboxban fut, azaz a lejátszó nem éri el közvetlenül a fájlrendszert (chroot), valamint a folyamatok közti kommunikációja is erősen korlátozott (PID névterek).

A 64-bites rendszerek felhasználóit pedig további finomságok várják: az új Flash már valódi 64-bites folyamatként fut, a kiterjesztett címtér pedig megnehezíti a JIT/heap spraying kivitelezését, Ubuntu 12.04 felhasználók pedig a seccomp használatával korlátozhatják a lejátszó által hozzáférhető rendszerhívásokat.

A fenti pozitívumokon túl személyes tapasztalatom az, hogy a Chrome Flash lejátszója végre sziklaszilárdan működik, a napi többszöri összeomlás többé nem jön elő. Egyetlen dolog zavart: privát böngészési módban (én mindig így böngészek) nem tudok kiegészítőket használni, így a reklámok blokkolása problémásnak tűnt, de szerencsére erre is van megoldás:

chrome://chrome/settings/content -> Plug-ins -> Bejelölöd a Click-to-Play-t 

A megoldás meglepően kényelmes, a JavaScriptek hasonló módon szabályozhatók (mint egy kis beépített NoScript)